Sétálok szomorún,

Már semmi sem a régi.

Szeretnék szíved

Álmaiban élni.

Minden levél rezzenése,

Mintha te mozdulnál.

Minden szellő érintése,

Mintha te suttognál.

Egy tóba nézvén is

Csak két szemedet látom.

E szempárban nyugszik

Minden álmom.

Belevetem magam

A mélységbe.

Lelked selymes

Vizébe.

Elúszok forrón lüktető

Szívedig, s megérintem.

Szívedet, mely

Bearanyozza lelkem.

Testem megremeg,

Édes borzalom.

Mikor suttogásaid

Hallom.

Mindenfelől halk

Beszédet hallok.

Lelked kékjéből

Jönnek e hangok.

Mégegyszer utoljára

Szívedhez simulok.

Egész lényem érzi,

Ahogy dobog.

Szívem átveszi

Tied ritmusát,

Elűzi lelkem minden

Fájdalmát.

Önkívületi állapotban

Úszok lelked tavában.

Örömet lelek cseppje

Minden szavában.

A parta kiérve

Bárgyún nézem a vizet.

Látom ahogy lágyan

Hullámokat vet.

Szíved dobban,

És egy új hullám indul.

Orcámra az öröm s bánat

Könnye hull.

Szívünk egyszere dobban,

Öröm él mögötte.

Boldog vagyok,

Hisz bennem lüktetsz örökre.

Csodálkozón néztél,

Mikor azt mondtam, elmegyek,

Szívem szavát nem hallottad,

Mely suttogta: szeretlek.

Hát szemedbe néztem,

S elsírtam magam.

Nem értetted miért,

S végigsimítottad hajam.

Kedvesen mosolyogtál,

S mondtad, ne menjek.

Hisz nem tudtad,

H mennyire szenvedek.

Körülöttünk sötét volt,

S fújt a szél.

Ne hagyjalak el,

Erre kértél.

Én csak némán álltam,

S figyeltem arcod.

Mikor hirtelen

Körém zártad karod.

Hagytam magam,

Könnyeim válladra hulltak.

Lelkem borús szavai

A semmibe fúltak.

Nem akartam elszakadni,

De tudtam, ezt kell tenni.

Égő lelkemnek

Rövid búcsút venni.

Kiszakítottam magam

Forró ölelésedből.

Könnyeim sebesen

Patakzottak szememből

Pillantásom tekintetedbe

Tévedt.

Míg a tied szemem

Mélyébe révedt.

Rád néztem,

Az emberre, kit szeretek.

S tudtam, soha

El nem felejtelek.

Majd megfordultam,

S futni kezdtem.

Mielőtt elkaptad

Volna kezem.

Kétségbeesve jöttél utánam,

S súgta nekem lelked.

Meleg, kedves szavakkal,

Fontos vagyok neked.

Én csak rohantam,

Siettem a távolba.

Míg a tested

Fel nem adta.

Megálltál, s egyre

Hallkabban kiáltottad nevem.

Majd távoli képed is

Eltűnt, szerelmem.

Szívem repedezni kezdett,

S lelkem vére folyt rajt.

Minden fény eltűnt,

Mert tudtam, nem látlak már soha.

Lelkem örökre szenved majd,

S az élet vize sehova se hajt.

Nem lesz senki, h megfogja a kezem.

Nem lesz senki, h szeressen.

A reménytelenség, s a szerelem örökké él bennem,

S közben erős savként marja szét a lelkem.

Szívem elég a bánat lángjaiban,

Végzetes sebeket hagyva rajtam.

Testem gondolatok nélkül kering majd itt,

Senki nem hallja lelkem fájó szavait.

Ezek a szavak sírásba fúlnak,

Mert érzéseim soha el nem múlnak.

S hiába kérem, segítsenek, hiába kiáltozom,

A magány havas hegyén elvész síró hangom.

Ne aggódj, tudom már, h reménytelen,

Mert ez egy örök szerelem.

Riadtan ülök fel ágyamban,

S szorítom a medált nyakamban.

Tüdőm s szívem gyorsan lüktet,

Lelkem még mindig téged követ.

Félve nézek fel álmomból,

S te eltűnsz karomból.

Minden forog, s csak kérdezek,

Álmodtam, vagy szeretlek..?

S lelkem ekkor elindul útján,

Csak megy a vércseppek után.

Melyeket szívem hagyott maga mögött,

Mikor elloptad, s megölted őt.

Érzem, többé nem leszel meg,

S lelkemben ott marad a heg.

De ekkor újra visszaalszom,

S a felhők között álmodom.

Álmomban ismét mellettem vagy,

Szívemről olvadozik a fagy,

Mosolyogsz, én nevetek,

Rám nézel, megérintelek.

Már rég messze járunk a Földtől,

Boldogan nézünk mindent fentről.

Két kezünket összerakjuk,

Csak érzünk. Szemünk becsukjuk.

Kezem a kezedben marad,

Lelkem a tiedhez tapad.

Összetartozunk, nem választ el semmi,

Soha nem foglak elengedni.

Nem foglak, esküszöm,

Ha megpróbálja, megölöm.

A láthatatlan erő húz lefele,

Nem tehetek semmit vele.

Tehetetlenül sírok kínomban,

Ide-oda vergődök álmomban.

Sötétvörös könnycseppjeim a Fölre hullnak,

Szívem szilánkjai a vizekbe fúlnak.

A világban megindulnak a harcok,

Már bukottak az angyalok.

Lelkem ezer darabja emberekbe fúródik,

Szívem sok-sok szilánkja a szívükbe szúródik.

Megöltél engem, s velem együtt világom,

De élvezted, most már látom.

Lehet hogy sírok, lehet, hogy szenvedek,

De tudd, többé nem kellesz nekem…